December 11-én hagyományainknak megfelelően a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában ünnepélyes keretek között adták át a mesterleveleket, amelyek szakmai elismerést jelentenek és feljogosítják a mestereket arra, hogy szaktudásukat továbbadva tanítsák és neveljék a jövő nemzedék szakembereit.
Egységes követelmények
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a mesterképzés és mestervizsgáztatás a területi kamarák jogosultsága, melyet országosan egységes követelményrendszer szerint, kiemelt ügyként kezelnek. Mint mondta, a mesterképzésre a szakmai elismerő cím megszerzésén túl azért van szükség, mert a szakképzésben résztvevő tanulók minőségi gyakorlati oktatásának személyi feltétele így biztosított. Ezen túlmenően egyes szakmák – pl. autószerelő, gázszerelő – önálló gyakorlásához nélkülözhetetlen a mesterlevél. „A szakmai oktatás egykor a református egyház által fenntartott vasárnapi iskolákban kezdődött, ahol a templom után kőművesoktatást tartottak, mégpedig egyenesen Erdélyből hozott mesterekkel. A céhes időkben, ha valaki kitanulta például a szappanfőzést, akkor jó esély volt rá, hogy még az unokájából is szappanfőző mester lesz. Mesternek lenni olyan megbecsültséget jelentett, hogy még a templomban is külön padsor járt a mestereknek. Önöknek különös felelőssége van abban, hogy a megszerzett (szak)tudásukat átörökítsék generációkon keresztül. Ehhez a Kamara minden, rendelkezésére álló erőforrását mozgósítja, hiszen nyilvánvaló, hogy ma, a mesterséges intelligencia korában csak az a mesterember lehet sikeres, aki lépést tart a korral, és aki nem rest megosztani a tudását másokkal.” –fogalmazott a kamarai vezető, hozzátéve, hogy a megszerzett tudás egy-két év alatt devalválódik.
24 sikeres vizsgázó
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy mi is az, ami a számunkra a világosságot jelenti. „Természetesen a legfontosabb az emberi érték, ami születésünkkor bennünk van, a kérdés csak az, hogyan tudjuk azokat a készségeket és képességeket másoktól – szülőktől, nevelőktől, tanároktól, mesterekről – megszerezni, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy a mi életünk is még világosabb és még boldogabb legyen. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az a fajta elkötelezettség, ami maga az alkotó ember tevékenysége. Ami arra késztet bennünket, hogy mindig többek legyünk. Önök a szakmájuk legjobbjai, éppen ezért az a puttony is rengeteg munkát és felelősséget tartalmaz, amit a mesterlevéllel a hátukra vettek…” – mondta a Közgyűlés elnöke.
A köszöntőket rövid ünnepi műsor követte, majd a mesterek fogadalomtételére és a mesterlevelek átadására került sor. Elhangzott, hogy 2024-ben a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál 24 fő tett sikeres mestervizsgát, autószerelő, burkoló, fodrász és kozmetikus szakmákban. A mesterré vált szakemberek ezen a napon tették le esküjüket és vették át díszes mesterlevelüket.
– Petneházi Attila/Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara –