Élhető város, innováció, a jövő megalkotása – mindegyik témáról szó esett a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum Karrierhetének 2025. február 12-i programelemén. Az intézményben zajló témahét az iskolaépületen kívül is tartogat programokat: ezúttal a Debreceni Egyetem Műszaki Karára látogattak a tanulók, ahol szakmai előadások segítették a DSZC-s végzős fiatalok jövőtervezését.
A Debreceni Szakképzési Centrum 2023-ben indította útjára Karrierhét című rendezvénysorozatát, amelynek lényege, hogy minden iskolában legyen egy olyan hét, amikor céglátogatások, interaktív programok, önfejlesztő és szakmai előadások várják a már szakképzésben tanulókat, segítve őket a munkaerőpiacon való eligazodásban.
A Karrierhét 2025. február 12-i sajtónyilvános eseményén dr. Barcsa Lajos, a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum igazgatója köszöntötte a Mechwart tanulói közösségét. Elmondta: kettős célja van az iskolában zajló oktatásnak. Kiemelt küldetés egy azonnali elhelyezkedést biztosító piacképes szakma tanítása, valamint a továbbtanulásra való felkészítés. Utóbbi küldetéshez kapcsolódóan ezen a napon külső helyszínen, a Debreceni Egyetem Műszaki Karán valósult meg a tanulók tájékoztatása. A Karrierhét vállalati partnerek, szervezetek és felsőoktatási intézmények közreműködésével mutatja be a fiataloknak, hogy milyen továbbtanulási- és karrierlehetőségek vannak az adott szakmaterületen.
Dr. Barcsa Lajos alpolgármester szakmai előadásra érkezett a Karrierhétre. „Nagyon jó helyen és jó időben vagytok” – így szólt a fiatalokhoz, és Debrecenre „másik fővárosként” utalt. A Mechwart diákjai számára bemutatta Debrecen városfejlesztési stratégiáját, és elmondta: 2014 és 2020 között a fókusz a gazdaságfejlesztésen volt új ipartelepek létrehozásával. 2021-től 2030-ig pedig a városfejlesztés került a középpontba. Ezek pedig magukkal vonzzák például a közlekedés- és az oktatásfejlesztést is, megjelenik az innováció a Műszaki Karon és a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben, így a Mechwartban is – hangsúlyozta.
Előadásában az alpolgármester bemutatta a város ipari parkjait az ott építkező, tevékenykedő és oda érkező vállalatok említésével. Rámutatott, hogy több mint 20.000 munkahely jött létre az elmúlt időszakban. A városban a hagyományos iparágak mellett megjelentek új, feltörekvő iparágak is, mint például az e-mobilitás, a gép- és repülőgépipar, valamint a város a dolgozik a szolgáltató szektor fejlesztésén is. A városvezetés célja egy élhető, lehetőségekkel teli város megteremtése.
Prof. Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja a továbbtanulási lehetőségeket mutatta be a fiataloknak. Előadásában segített a tanulóknak megérteni, hogy mit jelentenek a városba érkező fejlesztések számukra, a műszaki területen tanuló, karrierjüket ebben a szektorban tervező szakemberek számára. Felhívta a figyelmet az innováció fontosságára, és arra, hogy a 2030 és 2060 közötti évtizedekben a mostani fiataloknak kell majd megalkotniuk a jövőt.

Míg a Műszaki Kar alapképzésein a megismert technológiákat oktatják, illetve azok működését és karbantartását, addig a mesterképzések már a jövő megalkotásának technikáját tanítják. S bár senki nem tudhatja biztosan, mit hoz a jövő, olyan megoldási javaslatokat, metódusokat tanítanak, adnak át, amelyekkel a fiatalok elé kerülő kihívások áthidalhatóak. Ezen túl doktori képzésük is elérhető lesz, amely a műszaki tudományos jövő megalkotását fogja biztosítani. Rámutatott: a karon fontos az élményalapú képzés és a felfedezés alapú oktatás, és bemutatta az infrastrukturális, technológiai lehetőségeket is.
A Mechwart Karrierhetének ezen az eseményén jelen lévő 130 diák megtekinthette a Debreceni Egyetem Műszaki Karának új szárnyát és annak laborjait is. A DSZC Karrierhét programsorozata két hét múlva a Debreceni SZC Vegyipari Technikum és a Debreceni SZC Irinyi János Technikum témahetével folytatódik.
– Debreceni Szakképzési Centrum –